Napraforgó u. 19. (eredeti házszám: 21.)

Gerlóczy Gedeon

Budapest, 1895 – Budapest, 1975, építész, Csontváry hagyatékának megmentője

A Budapesti Királyi József nádor Műegyetemen szerzett diplomát. Professzora, Hültl Dezső irodájában kezdett dolgozni, majd müncheni Politechnikumban folytatta mérnöki tanulmányait Thirsch professzor mellett. 1919-ben jött haza, és újból beállt Hültl Dezső irodájába dolgozni. A húszas években önálló tervezőirodát nyitott. Néhány vidéki – Gyulai evangélikus templom (1927), Békéscsabai 100 ágyas sebészeti pavilon (1935) – tervezési feladat után közel négy évtizeden keresztül Budapesten dolgozott, mint elismert, jó nevű építész.
Az 1930-as évek elején épített villái után 1938-ban első díjat nyert a tabáni gyógyszálló tervpályázatán. 1940-ben – Körmendi Nándorral és Grundböck Bélával együtt – készített terve szerint épült fel az Országos Társadalombiztosítási Intézet Baleseti kórháza a Fiumei úton. 1941-ben kivitelezték az általa tervezett Madách Kamaraszínházat és a Petőfi Sándor utca – Párisi utca saroktelkére épített lakóházat, földszintjén passzázzsal, mely utóbbi Budapest egyik legsikerültebb modern bérpalotája. Ez időben vett részt a Nemzeti Sportcsarnok pályázatán, ahol több pályázóval együtt első díjat nyert.
1944–1948 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, majd 1950–1961-ig az IPARTERV-ben dolgozott nyugdíjazásáig.
Kiemelkedő érdeme Csontváry Koszka Tivadar festői hagyatékának megőrzése. Az 1920-as években fedezte fel és vásárolta meg a Csontváry képeket, melyeket az örökösök fillérekért akartak eladni fuvarosoknak. Négy évtizeden keresztül fáradozott azért, hogy a művek művészi értékük szerint megbecsülésben részesüljenek.
2010-ben poszthumusz Ybl díjat kapott.

Tanulmány a házról

Fényképek forrása: Tér és Forma 1931/10, 305-326, Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ-MDK Fotótár (leltári szám: 020.532N), Vékás András, Mátéffy Bendegúz
Tervrajzok forrása: Tér és Forma 1931/10, 305-326

Bauhaus100 molino

This is a unique website which will require a more modern browser to work!

Please upgrade today!