Napraforgó u. 10.

Münnich Aladár

1890 Szepesigló – 1975 Montreal, építész, építészeti szakíró

Előkelő szepesi patrícius családból származott. Egyetemi tanulmányait Charlottenburgban (Berlin), majd a müncheni Technische Hochschulén folytatta, ahol 1914-ben építészmérnöki diplomát szerzett. A diploma megszerzése után egy londoni építészirodában dolgozott, többek között kínai középületek tervezésében vett részt. Az I. világháború kitöréséig Korb Flóris budapesti irodájában a Debreceni Egyetem építési munkáin dolgozott. 1921-ben kezdte meg önálló építészi tevékenységét. Szállodákat, ipartelepeket és gyárépületeket, vidéki lakóházakat és budapesti villákat tervezett. Alkotása a bajai Megyeháza, a debreceni Postaigazgatóság és a Déri múzeum (Györgyi Dénessel). Tervei szerint épült a miskolci Búza téri Vásárcsarnok, a fővárosban pedig a Gyáli úti Sertésvásárcsarnok, illetve a Nagyvásártelep. Tervezett fővárosi kislakásos bérházat (Bocskai út 43-45.), társasházakat a Centrum Szövetkezetnek. Későbbi munkái közül kiemelkedik a Futura Szövetkezet elegáns, kőburkolatú székháza és bérháza a Dorottya utcában és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Nyugdíjintézetének irodaháza (Mérleg u. 6.).
1933-tól az Országos Középítési Tanács, 1936-tól a Közmunkatanács tagja. 1942-ben kormányfőtanácsosi címet kapott. Publikációi elsősorban az építési szabályzat reformjáról, a kislakásépítéssel és a városrendezéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztak. 1945-ben „Négysarkú város” jeligéjű tervével megnyerte a Budapest újjáépítésére kiírt ötletpályázatot. Nem sokkal ezután külföldre távozott, Kanadában telepedett le és Montrealban halt meg.

Tanulmány a házról

Fényképek forrása: Tér és Forma 1931/10, 305-326, Vékás András, Mátéffy Bendegúz
Tervrajzok forrása: Tér és Forma 1931/10, 305-326

Bauhaus100 molino

This is a unique website which will require a more modern browser to work!

Please upgrade today!