Lakótelep létrehozása
Az 1920-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy Budapest lakásproblémáit csak nagyszabású, a korábbi gyakorlathoz viszonyítva radikálisan új elveken alapuló intézkedésekkel lehet megoldani. Az addig érvényes építési szabályzatok megváltoztatására és a lakásépítési programok központi szabályozására volt szükség, hogy elősegítsék a szociálisan rászoruló rétegek lakáshoz juttatását, és a középréteg számára a zöldövezetek megnyitását. Az eddigi érvényben lévő szabályzatok nem tették lehetővé az alacsonyabb jövedelműek számára a külterületeken való családi házas építkezést. Egyre inkább megmutatkoztak az egységes, telepszerű építés előnyei, mint például az alacsonyabb építési költség vagy az ésszerűbben megépíthető és racionálisabban működtethető a közművek, továbbá a célszerűbb telekkihasználás. (Pizág Anetta, Műemlékvédelmi Szemle, 1998/2 5-38)
Ezen előnyöket és szükségleteket ismerte fel az új építészeti irányzat néhány élharcosa (Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László), akik a Napraforgó utcai lakótelep értelmi szerzői és megvalósításának kezdeményezői voltak. 1929-ben merült fel bennük egy mintatelep létrehozásának az ötlete, melynek kivitelezéséhez a Fejér és Dános kivitelező céget sikerült megnyerniük. A cég tulajdonosai önerőből 1930 májusában megvásárolták az 11489 helyrajzi számú ingatlant a Pasaréti út külső szakaszán, az Ördögárok mellett (ahol korábban Sz. Kocsis László kertészete működött), majd megkezdődtek a tervezési munkák. Az első engedélyezési tervek 1930 májusában készültek el, és a Városépítési Bizottság az október 20-i ülésén javasolta a polgármesternek a területre vonatkozó építési engedély kiadását. (Az építési engedély megadásához először a III. övezeti átsorolást kellett elintézni, amely az építkezéshez szükséges, minimálisan 300 négyszögöles telek méretét 100 négyszögölre csökkentette, és így egy egész kertes családi ház ára egy 300 négyszögöles üres telek árával vált egyenlővé.)
A Napraforgó utca telekfelosztási térrajza (forrás: habitation.archivportal.hu/telekfelosztasi-terrajz)
Az építészgárda kiválasztásában építéspolitikai és taktikai meggondolások is helyet kaptak, így az idősebb generációhoz tartozó, konzervatív látásmódú építészeket is felkértek, akik a közéletben jelentős befolyással bírtak (Wälder Gyula, Münnich Aladár, Wellisch Andor, Kertész K. Róbert). Az utca legmodernebb épületeit fiatal építészek, Molnár Farkas, ifj. Masirevich György és Fischer József tervezték, akik a Bauhaus, a holland de Stijl és Corbusier szellemét próbálták meghonosítani Magyarországon. A további építészek szintén közel álltak a modern építészeti irányzatokhoz.
Emlékkő a Napraforgó utca közepén (forrás: Megyeri Gábor)
A kivitelezési munka 1931. februárban kezdődött, ez év augusztusában beköltöztek az első lakók, novemberre pedig az egész telep benépesült. A telep ünnepélyes átadására 1931. november 8-án került sor.
A telep átadási ünnepségére szóló meghívó (forrás: Ferkai András: Molnár Farkas, 220. o.)
Az utca elnevezésének eredetére Genthon István 1932-ben a Napkeletben a következő magyarázatot adja: „Az utca a napraforgóról kapta a nevét s a név ezúttal szimbolikus. A modern házak hatalmas ablakai a Nap éltető sugarait várják, bárhonnan jöjjön is az, úgy vannak építve, hogy befogadhassák. Napfény és levegő, egyszerűség és tisztaság, praktikum és mindezekből folyó egészség kell a mai embernek.” (Genthon István: A kisemberek villái – A Napraforgó utcai kísérleti villatelep, Napkelet, 1932/1. szám, 71)
A kísérleti lakótelepről eltérő vélemények jelentek meg a sajtóban. A közelben lakó Szerb Antal például így látta a Napraforgó utcát 1935-ben:
„PASARÉT. Pasáról szó sincs. Valami nagyon modern érzésű
óriás kicsi skatulyákat rakott ki a villamos mentén, azután összeszedett
egypár jómódú liliputit és azt mondta: Itt lakjatok. És laknak.
Kicsi autóikon be-beszaladnak kicsi bankjukba; akik egy
skatulyában laknak, meglátogatják egymást, tavasszal egymás kicsi
kertjét dicsérgetik. Olyanok, mint az emberek.”
(Szerb Antal: Budapesti kalauz. Marslakók számára. Budapest, 1935. 23.)